Kérlek, hogy emlékezz, úgy ahogy én,
Barátod voltam és Te jó barát,
Szebb volt a szép akkor, és több volt a fény,
S velünk volt boldog az egész világ.
Elszáradt levél ott halomban állt,
Jaj, hogyan is felejteném,
Bennünk is összegyűlt minden mi fájt,
Emlékek, álmok, és vágy és remény.
De ahogy a szél hordja széjjel,
A száraz őszi avart,
Úgy tűnt el a vágy is a fénnyel,
De hallom a régi dalt.
Ez az a dal, daloltuk ketten,
CSAK TE MEG ÉN.
Úgy hittük még, élhetünk csendben
CSAK TE MEG ÉN.
Ám a szenvedély örök sorsa,
Nem él csupán egy nyáron át,
És a vízhullám, már, elmossa,
A parton, a lábunk nyomát.
Elszáradt levél ott halomba gyűlt,
Akár az emlékek vágy és remény,
És minden minden a tűzre került,
Úgy amint szokott ez, ősz idején.
Kéne, hogy felejtsem el könnyedén,
De tőlem ezt, sose kívánd,
Szebb volt a szép akkor,és több volt a fény,
Velünk volt boldog az egész világ.
Szebb voltál Te is, a szépnél,
Megértő társ, jó barát,
Lám mintha csak most is itt élnél,
Az emlék dallammá vált.
Ez az a dal, daloltuk ketten,
CSAK TE MEG ÉN.
Úgy hittük még, élhetünk csendben
CSAK TE MEG ÉN.
Ám a szenvedély örök sorsa,
Nem él csupán egy nyáron át,
És a vízhullám, már, elmossa,
A parton, a lábunk nyomát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése